alkesztisz

csupán csak ennyi történt... az volt a léggömbben, hogy h. senkivel, így velem sem... ma volt kedves értesíteni, hogy ez nem így van, mégis van az a Nő... fasza... kicsit szkeptikus voltam, gondoltam ez a végső érve, elég félelmetes lehetek, ha már attól kell paráznia, hogy lecövekelek a kapujában... gondoltam kitalálta, hogy lerázzon, de mert g az imént megerősítette a hírt, kénytelen vagyok megbarátkozni a gondolattal... ha nem volnék már ilyen mérhetetlenül kiégve, most valószínűleg kétségbeesetten zokognék, de helyette inkább levittem a kutyát, összharaptam a szám, és elandalogtam a szélben, fülemen a Dance me-vel, hogy tényleg stílusos legyek...

de most tényleg próbálok a jó dolgokra koncentrálni, nem akarok megint egy kút fenekéről pislogni kifelé, miközben jön a nyár... ha már nem bírok a személyes átkommal... és úgy tűnik nem bírom...

tehát: nagyon jó, hogy van nekem egy tamásom, majdnem igazi lelki társam, hajdani nagy szerelmem, stabilan, hiába jönnek és mennek évek... aztán vannak barátaim, akiket fel lehet hívni az éjszaka kellős közepén is, vagy akiknek mindig van nálam egy üres ágy, ha úgy hozza a sors... meg vannak definiálhatatlan kötődéseim, aminek színvak vagyok a sötét oldalára, de jól van ez így, akkor is ha annyira mégsem...

van amikor megszűnik a téridő...

és van, amikor utána szomorúan sepregetem az utolsó ledöntött bálvány maradványait...

de most inkább porszívózni és pakolni kellene, jön este vezér társasozni, az egyetlen előremutató kapcsolatom lehetne, de szörnyen motíválatlan vagyok, le akartam mondani, de annyira lelkes volt a telefonba, hogy nem volt szívem... és hallgatva katára, tényleg dolgozni kellene még ezen... hátha...

de nem lesz itt hátha... én már tudom, sajna... hallgat az ösztön... ahol hallgatni kellene ott meg sikoltozik...