alkesztisz

az azért elég szar érzés, amikor a blahán húzna le a szíved a buszról, és vinne a tűzoltó utca felé, legigazándiból, de a puskin utca lesz belőle, végülis egészen kellemes lesz, soha nem kártyáztál még végig egy éjszakát egy pasi ágyában, ruhástól persze, kb. három…

 a léc rezeg... rezeg, mert a lelkem bennem nyom nélkül elveszett valahol... vagy otthagytam valahol... (nah vajon...)szal a tegnap: enyhén motiválatlanul, azért közepesnél jobban kiglancolva randira el, azt sziporkázva (vica-versa) öt órán át derekasan átdiskurálva, pasi…

éjszaka félálomban folyamatosan levelt írtam neki, nagyon kevés kellett hozzá, hogy ne botorkáljak ki a géphez, és realizáljam... még szerencse, hogy nemrég elhagyta a telefonját, az új számát meg szándékosan kitöröltem... mert pl. egy ilyen heveny komatikus állapotban csak a…

betévedtem a párkeresős nagyjából inaktív oldalamra, és a következőket olvasom a saját lapomon az ideális partneremről (én tettem fel anno):"Olyat, mint egy erős indián férfi, akire felnézhetek. Olyat, aki érzékeny és érzelmes, hogy megértsen. Csak olyat, aki hihetetlenül…

attól vagyok bazi nagy hős(nő), hogy meg bírom állni, hogy ne rágjam a küszöbét, és gyakorlatilag mindennemű kommunikációtól tartózkodom (igaz Ő is), ettől aztán azt érzem, hogy van bennem tartás (igaz, ez alap, nagyon alap), de akkor is... kis lépés, nagy lépés, meg a Hold…

a sok alvás még több alvást (alvás igényt) generál, így megy ez... azért hihetetlen sikerélmény volt, hogy át tudtam cammogni bevásárolni, és ha már lendületben voltam, takarítgattam keveset, és angoloztam is... de még mindig messze alulteljesítek, amitől szarul érzem magam,…

berendezhetném jobban az erkélyem, szinte egész nap kint vagyok, többnyire olvasok, vagy merengek... kutya is kiszokott, most is ott fekszik... tulajdonképpen isteni ez az idő, meg a csend is, tegnap egyáltalán nem kapcsoltam be a tévét, és zenét is csak nagyon keveset hallgattamh.-ra…

sodor tovább az idő... bár fejben még mindig ugyanazok a körök... még mindig makacsul szorongatom a gondolatot, hogy több volt e mögött... kilátástalan kötélhúzás... nem tudom elképzelni, hogy mondjuk a jövő héten (vagy utána, vagy azután, akármikor) kinyissa az iwiw oldalam,…

az elmúlt napokban megtanultam valamit, fontos, ... rájöttem, hogy nem élhetek olyan emberrel, aki nem inspirál... döt nagyon szeretem, nagyon hiányzik, de azt hiszem, soha nem inspirált, talán én sem őt...páncélos inspirált, nem is kicsit, de Ő olyan egyenes volt, hogy ott nem…

sok pillanattól nem tudok szabadulni a hétfő éjszakából, de talán a legdermesztőbb az az iszonyat heves ölelés, miközben azt suttogta "szeretlek"... ami talán nem nekem szólt, és akkor a legnagyobb tragédia, ami e témakörben történhet, vagy talán nekem, de akkor is...a…

azt hiszem a hamis ölelések jobban bennem maradnak, pedig pont fordítva kellene lennie, biztosan a mágia miatt... de végülis így logikus...ma még jó volt ébredni, és minden lépésemben ott van, és nemcsak a mozdulatokat kísérő irdatlan izomláz miatt...ráadásul Ő inspirál, dö…

egy orvosi csoda vagyok... a tegnap amputált jobbik felem helyére azonnal egy másik nőtt... egy a télen szintén hosszas kínlódások árán amputált másik, nem jobb, nem rosszabb, kicsit mintha jobban a részem volna, vagy legalábbis mintha hasonló(bb) volna...öt hónapja nem…

szerelemtéboly után amputáció... tegnap éjjel iszonyú kínlódások után megírtam neki, hogy nem írok többet... persze komikus, tekintve, hogy az elmúlt héten számomra majdnem érthetetlen módon beszüntette a Velem való kontaktot, gondolom ugyanazzal a mozdulattal törölte az…

mégsem mentem el bp-vel marciékhoz, itt ülök, kiglancolva, és szörnyen nyál dalokkal kínzom magam... (még jó, hogy szuper titkos a blog, egyelőre csak tom, dá, sárga /bár Ő lement a térképről, szerintem nem kapta meg a levelem/, és andrás ismeri, no meg aki véletlen rátalál,…

sikerült a végsőkig belelovalnom magam a problémába... nem tudom, milyen olvasata lehet még, a történet tökéletesen abszurd, nem hiszem el, együtt éltünk, valamikor szeretett, de ez a project, hát... gyakran eszembe jut, hogy a legtisztességesebb (ill. tiszteséges, mert a tisztesség…

egy év telt azóta, hogy rámomlott a világ, most pont olyan borús az ég, mint azon a délutánon... olykor, mintha elérném a romhalmaz tetejét, de nem...továbbra sem válaszol, talán még a biztos rossz is jobb volna, de nem írja meg a biztos nemet, remélem nem puszta aljasságból,…

megint vagy még mindig ezek az átkozott, elkezdhetetlen, hamis napsütötte, értelmetlen, erőtlen, szomorú reggelek.... de valahogy egyik lábam rakni kell a másik után, pl. hogy ne legyek igazából is hajléktalan, ha már a szívem az...

tegnap azt gondoltam, az a mélypont, de ma tovább forgatom magamban a tőröket... ide nyivákolok, mert a másik verzió, ami sokkal rosszabb volna, hogy neki írok, ami stratégiailag is rossz, és egyébként is értelmetlen, azon túl már nincs mit mondanom, amit tegnap leírtam, ha legalább…

tegnap éjjel még beszélgettem hosszan istvánnal, Ő egy racionális elme, aki emellett pontosan tudja az érzelmek helyét és szerepét is, így nem bagatelizálja azokat, ha tisztábban nem is látom a helyzetet, valahogy mégis könnyebb volt letenni a napot, igaz, mire kb. éjjel egy óra…

"ha el akarja engedni, engedje el, .. mint egy felnőtt..." - G. klinika

azért zárdába vonulás előtt még teljes díszbe öltöztettem a lábtörlőm...hogy biztosan tudjam, tulajdonképpen le vagyok én szarva, írtam még neki a wiw-en egy szívhez szóló majdnem szerelmes levelet, jobb esetben gondolkodik a válaszon, rosszabb esetben tényleg le van részéről…

talán ez az a szitu, amikor régen az ember lánya összepakolt és megadva magát a sorsnak bevonult egy zárdába, belátva, hogy nincs tovább...mert tényleg nincs tovább...ő nem jön vissza, már nem is ír, nekem nem kell más, ezt pl. a hévégén újra tapasztaltam, és a kör bezár...

két napja nem váltottunk  sms-t, görgetem a perceket, veregetem magam vállon, hogy kibírom, kapaszkodom abba, hogy múlt héten is kibírtam, és a harmadik nap Ő írt... holnapra van egy randim, értelmét alig látom, de hátha.... felejteni kellene...

valahogy kezdeni kellene valamit azzal az élménnyel, amit lassan három éve cipelek magammal, és évről-évre nehezebb... azt hiszem, az innen fakadó bűntudatom nehezíti meg az érzelmi eltávolodást dötől... az azóta eltelt idő ismeretében másképp döntenék, ez a hülye fordított…

helyette nem akarhatom, hiába akarom, hiába akarom mindennél jobban, tényleg mindennél... totál debilnek érzem magam, lenyalogattam a körítést,   én neki nem hiányzom, Ő nem akar velem lenni, sem hegymászva, sem a tévé előtt, sem az ebédlőasztalnál, sem a…