írok mégis, bár kerül mostanság az elemző hangulat... így megy ez... valahol talán Janikovszky Éva írt erről, hogy az ember a boldogságot egyszerűen megéli, ha nem boldog, akkor pedig analizál, magyarázatokat keres, elméleteket gyárt...
pedig volt annyi élmény közben, pl. Veszprém, három évre szóló öleléssel (nem olyannal), találkozások, nevetések, bulik, kommuna feeling, sétáló telihold a háztetőn, Albánia és Veszprém között cirkáló szívem...
aztán szombaton megjött végre... jaj nagyon örültem... ha nem volna bennem a 32 év tapasztalata folyamatosan repülnék, így is majdnem, azért próbálok amennyire lehet józan maradni... mert ugye a parák... bár sodródunk egymással és szerintem tökéletesen jó irányba... elmondhatatlan jó érzés, amikor kb. két óra vagy még több folyamatos nagyon közeli fizikai kontakt után sem érzem azt, hogy elég, egyedül akarok lenni, vagy legalább túl az auráján... éjjel egy villanásra megjelent a régi énem, vinnyogott erről valamit, szólni akart, hogy úisten micsinálsz, de nem volt hatalma felettem, ott voltam, ahol lenni akartam, és nem azért, hogy megfeleljek, hanem mert én akartam, én is azt akartam, szóval ott voltam a karjaiban és borzasztóan jó volt...
egyébként megint fáj a fejem, aggasztóan sokat fáj mostanában, félek, hogy valami bajom van, most pont nagyon szeretnék élni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.