alkesztisz

az van, hogy izé... érzelmi eredőim nagy részét hídalatt borozóval való ismerkedés foglalja le, persze bazi óvatos vagyok, tényleg jó arc, és nem mellesleg nem rossz pasi, és úgy bír velem kommunikálni, hogy valahogy nem aktíválódik bennem a hülye lábtörlő hajlam...…

tegnapelőtt tetvekkel álmodtam (igen, hajban tetvekkel), most jutott eszembe, hogy megkeressem az álmoskönyvben, nem, nem a Krúdy-félében, (ill. dede, ott is, de először abban, amit még Lillától kaptam egyszer), pedig most pont a Szinbád hazamegy-et olvasom (Márai), a főhős detto,…

visszaértem Marcsis taliból, (szegény nő, neki sem könnyű, megint egy temetés a legutóbbi talink óta, plusz egy önygyi kísérelt após), szal visszaérve hosszú levél jó apró betűkkel esőben piknik borozó pasitól, tökéletesen értjük egymást úgy tűnik, már csak a bőr…

az imént volt egy sms-váltás dövel... azt írja, hogy nem tud magában hová rakni, és ezért nem tud,akar, fog velem találkozni... nagyon ritka pillanat, amikor megpróbálja megfogalmazni, hogy mit érez... visszaírtam, hogy értem, éreztem, sajnálom, hogy a magam része stabil, stb.…

még mindig jó, csak a rendezetlen, lebegő, sőt időszakosan nem létező munkaviszonyom aggaszt... persze még a jelen tudatában sem választanék máshogy anno... nem kis kereszt ha az embernek ilyen irányú elhivatottsága van, akkor is, ha épp nem a szakma legalját gyarapítja... esőben…

... és gyorsan leírom mégegyszer: most jó, mostjó, mostjóóóó... pedig tulképp majdnemhogy semmi különös nem történt... néhány hétköznapi epizód és egy-két spirituális találkozás... egyik dolog a másik után, és néhány napja mintha eltűnt volna belőlem az a sötét és…

rapidrandim teljesen kellemes volt, helyes, kreatív, kb. azonos hullámhosszon mozgó fiú, megittunk egy bort a sziget csücskében, mondom, élni tudni kell... most viszont a további részletektől eltekintek, húzok aludni, nem gyötröm magam semmi aktuális gyötörnivalóval, főként mert…

gondoltam ha már lendületben vagyok, és a szívem kiírták, örökre vagy csak hosszú rehabra, belecsapnék a lecsóba... nagyon súlyos... tét nélkül egészen más az íze... olyan mintha, bentrekedtem volna a kaszinóban, és mert elfogyott az összes zsetonom, már a kabátom gombjait…

most ment el a., kénytelen voltam megkérni rá... ha rajta múlt volna, még mindig itt volna, kezdi magát veszélyesen otthon érezni nálam... egyszerűen nem bírom ilyen hosszan szinte senki közelségét...csak nagyon kevesen vannak, akik ezt oldani tudják, mert bazi magas az…

csupán csak ennyi történt... az volt a léggömbben, hogy h. senkivel, így velem sem... ma volt kedves értesíteni, hogy ez nem így van, mégis van az a Nő... fasza... kicsit szkeptikus voltam, gondoltam ez a végső érve, elég félelmetes lehetek, ha már attól kell paráznia, hogy…

az úgy volt, hogy tegnap p-vel a kanapékról diskurálva eszembe jutott, hogy küldök át neki fotót a sajátomról... elkezdtem hát keresni a két évvel ezelőtti leveleim között, mert emlékeztem rá, hogy anyukámnak - akivel akkor egészen kivételes módon aktív levelezésben álltunk…

vagy az újévi hóba, tulképp. majdmindegy, és Te monogramod vagy az Övét karcolom-e, majdmindegy... talán többre jutnék, ha a sajátomat... bár szerintem én így vagyok önző dög... mutattam a Sál c. versem a múlt héten valakinek, Ő is megállt a hangod néma kötőtű sornál...…

Köszönöm András! Néha valóban gondolok rá, hogy írni kellene egy jó kis fejlődésregényt, általában korombeli pasik írnak mostanság ilyeneket, egyet-kettőt elolvastam (legutóbb Balogh Róbert: Elveszett c.)... persze biztos nők is írnak... ... elmélyedést igényelne, fel kellene…

érzem, ahogy egyre közelebb lopakodik a kétségbeesés, csoszog... én meg félek tőle...mégis nagyon jól és nyugodtan aludtam, félálomban hallgatva az esőt /mikor h.val aludtam legutóbb, akkor is esett hajnalban, sokáig hallgattam miként kopog a tetőtéri ablakon.../nagyon vártam…

csomagolok és irány a diliház... hiába, dö...utánozhatatlan varázs... jajisten...

 nagyon utálok hasogató fejfájásra ébredni... lassan hatni kezd a gyógyszer, de nem szeretem, ha így indul a nap...tegnap este még egy hosszú telefonban analizálni voltam kénytelen a tegnap éjszakát, még pontosabban, igi érezte fontosnak, egyedülálló élmény volt, bár nem…

... leszek én már normális... el kellene mennem pszichológushoz, vagy az is lehet, pszichiáterhez... totálisan abnormálisak a kötődéseim...tegnap míg h. egy valódi (vagy egy fiktív) barlangban valódi (vagy fiktív) füvet rágcsált, imádva Istent, én mindent megtettem, hogy…

gondoltam, kísértem tovább a lehetetlent, ha már pörgősebb korszakomat élem, és mára pont nem húztam magam fölé a jó kis szochálóm, írtam h-nak (jójó, tudom, mefogadtam, hogy nem, de 8 napig kibírtam, előtte meg 7 napig, ergo a következő előírt intervallum 9 nap lesz,…

marad az 1-1, exem orrdugulásra hivatkozva lemondta, rezignáltam vettem tudomásul... mondom én, lehet nem ez a szándéka, de totál kinyírja bennem saját magát, halleluja...

ma este elmentem egy picit bp-vel, üldögéltünk a gödörnél a fűben és diskuráltunk egy-egy doboz éjjel-nappaliban vásárolt sör mellett, jó volt... persze szóba került h. is, próbáltam nagylányosan viselni a történetet, és megfogadni az atyai feddést, persze már mindkettőnket…