nem involválódom bele a munkába, soha még ez nem sikerült, igaz, soha nem is törekedtem rá, így viszont van egy bazi nagy vákuum, melyet néha mintha kitöltene a mindenmás, néha meg mégsem... most pont nem tudom...

dö tegnap meghatott... írt egy sms-t, hogy a tévében épp az egyik suli, amelyikkel anno együtt dolgoztam, meglepett, hogy emlékszik rá, és meglepett, hogy szólt... de ami fantasztikus, hogy így sem adnám, cserélném vissza - mármint döt és tomit, ami elmondhatatlan jó, végre nem akarok mást, azt akarom, ami(aki) van és pont jó, és pont úgy ahogy van, pont úgy amilyen... tudom így visszamenőleg könnyű mondani, de megérte...

szereztem mindenféle nőcis cuccot, esténként ki is készítem másnapra, de aztán végül mindig laza sportosba megyek, pedig...

csapongok, fáradt vagyok, de nem annyira és nem úgy, amikor in conreto tanítottam...

hétvégén otthon voltam, jó volt, de a legjobb, hogy vasárnap este már együtt ültünk a kéményen, mi meg egy liter bor, és a két pohár... igaz, a naplementéről lecsúsztunk és utána baromi későn értem haza, de nagyon jó volt, hiába az öt órányi alvások, a napi nagyon durva konfliktusok, teljesen feltölt a közelsége, sőt a puszta léte is, elég nyál vagyok már megint, de tényleg ez van, és mindketten elég hitelesen és őszintén éljük meg, ezért talán mégsem annyira gáz...