h.-ra gondolok, rajta gondolkodom, latolgatom a (nem létező) esélyeim, próbálom nem áltatni magam, persze nem sikerül, áltatom... hat napja az ölelése árnyékában élek, minden ami történik, ezen keresztül nyer (vagy veszít) értelmet... egyébként örjöngenék, és a fejére olvasnám az összes hazugságát, hülye megoldás ez az eltűnés, neki is megkönnyítem a dolgát, így csak a tükör marad, amivel szembe kell nézzen, abban pedig már elég nagy rutinja lehet... van... azért még simán szembeköphetik egymást, de gondolom letörli és megy tovább, nyalogatva sebeit (ahogy írta), egyébként nagyon cuki, hiszen ebben a történetben nem Ő az, akinek egyetlen nyílt seb lett a nemtommilye (mondjuk szíve), hanem én... Ő csak választva az adott szituációban legegyszerűbb megoldást lezárta a négy napos ámokfutást egy jól sikerült éjszakával... aztán megbánta... gondolom... de hátha nem... voltak ebben azért egészen új elemek, de azt hiszem, ez még mindig kevés lesz...
2008.05.25. 12:24 .hajtűkanyar
csendek
berendezhetném jobban az erkélyem, szinte egész nap kint vagyok, többnyire olvasok, vagy merengek... kutya is kiszokott, most is ott fekszik... tulajdonképpen isteni ez az idő, meg a csend is, tegnap egyáltalán nem kapcsoltam be a tévét, és zenét is csak nagyon keveset hallgattam
h.-ra gondolok, rajta gondolkodom, latolgatom a (nem létező) esélyeim, próbálom nem áltatni magam, persze nem sikerül, áltatom... hat napja az ölelése árnyékában élek, minden ami történik, ezen keresztül nyer (vagy veszít) értelmet... egyébként örjöngenék, és a fejére olvasnám az összes hazugságát, hülye megoldás ez az eltűnés, neki is megkönnyítem a dolgát, így csak a tükör marad, amivel szembe kell nézzen, abban pedig már elég nagy rutinja lehet... van... azért még simán szembeköphetik egymást, de gondolom letörli és megy tovább, nyalogatva sebeit (ahogy írta), egyébként nagyon cuki, hiszen ebben a történetben nem Ő az, akinek egyetlen nyílt seb lett a nemtommilye (mondjuk szíve), hanem én... Ő csak választva az adott szituációban legegyszerűbb megoldást lezárta a négy napos ámokfutást egy jól sikerült éjszakával... aztán megbánta... gondolom... de hátha nem... voltak ebben azért egészen új elemek, de azt hiszem, ez még mindig kevés lesz...
h.-ra gondolok, rajta gondolkodom, latolgatom a (nem létező) esélyeim, próbálom nem áltatni magam, persze nem sikerül, áltatom... hat napja az ölelése árnyékában élek, minden ami történik, ezen keresztül nyer (vagy veszít) értelmet... egyébként örjöngenék, és a fejére olvasnám az összes hazugságát, hülye megoldás ez az eltűnés, neki is megkönnyítem a dolgát, így csak a tükör marad, amivel szembe kell nézzen, abban pedig már elég nagy rutinja lehet... van... azért még simán szembeköphetik egymást, de gondolom letörli és megy tovább, nyalogatva sebeit (ahogy írta), egyébként nagyon cuki, hiszen ebben a történetben nem Ő az, akinek egyetlen nyílt seb lett a nemtommilye (mondjuk szíve), hanem én... Ő csak választva az adott szituációban legegyszerűbb megoldást lezárta a négy napos ámokfutást egy jól sikerült éjszakával... aztán megbánta... gondolom... de hátha nem... voltak ebben azért egészen új elemek, de azt hiszem, ez még mindig kevés lesz...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.