a tegnap egy újabb csoda volt... a szülinapi ajándéka, az este, az éjszaka, az újabb együtt ébredés... ma még eljött elbúcsúzni... szagoltam az ingjét, benne az egész napos munkát, amin délelőtt még Ő kereste (és találta) az én szagom... szóval szagoltam, szagoltam, szagoltam, és el nem tudtam képzelni, milyen lesz az elkövetkező két hét nélküle... nagyon fáradtnak tűnt, eszméletlen volt a hajtás, amit a héten csinált, beleértve a hétvégét is... amikor szintén melózott... április óta nem volt szabin... szóval szagoltam, és legszívesebben megkértem volna, hogy hagyja itt, legalább az ingjét... míg ezen tűnődtem, megkérdezte, hogyan vihetne belőlem magával legalább egy pici darabot... így leírva nyilván tök gáznyál az egész, nem is ismerek magamra, bújos cica lettem, úgy és annyira, mint még soha... aztán elment, és én máris elkezdtem a visszaszámlálást... meglehetősen elkámpicsorodva elszívtam egy cigit az erkélyen és próbáltam nem pityeregni...

aztán megszólaltak a telefonok, barátok, szervezzük a jövő hétvégét, többen jönnek mint gondoltam, nagyon jó lesz, másikbandival is hosszan beszéltem, és lassan visszaállt a világrend, sőt, meglepő módon a múlt heti leleplezés tanulsága nem a megingott általános bizalom, hanem a jó és rossz szétválasztása... most már tudom, kik a barátaim, tudom, kik (voltak) az ellenségeim, és nagyszerű barátaim vannak... ami nem kevés, e téren aligha kívánhatnék többet...

és ettől megint és újra boldog vagyok

és az imént vettem egy nagy lélegzetet, és megírtam dö-nek a tényállást... egyszerűen nem akartam akkor a pofájába dörgölni, amikor újra beleéli magát egy taliba... talán nagyobb diadal lett volna, de nem akarom bántani... pedig mennyire vágytam korábban erre... de most már nem ez számít, hogy revans, vagy kis pofon... vagy nagy pofon...

tényleg igaz lehet, a szerelem olyan, mint a drog... és én imádom...