alkesztisz

szerda:

itt vagyok, némi nosztalgia vodka-narancs társaságában, Marvin Gaye-t hallgatva, talán volt értelme megnyitni az új posztot, baj alig, ha ez a kínkeserves állástéma rendeződne, akkor tényleg azt mondanám, ilyen nincs is... de ez az állástéma kicsinál, szerintem látens diszkrimináció áldozata vagyok, így eztán én fogom szóba hozni, hogy mondjuk három éven belül nem akarok szülni... majd mindenhol ott a gyanakvás a szemükben... és valszin a helyükben én is hasonlóképp járnék el...

csütörtök:

ez itt fent tegnapi post még, de mire belelendültem volna, b8-al valami magvas eszmecserébe keztünk (ma reggel költözött el, sajnálom kicsit, tök jól kijöttünk, mindössze akkor zavart, amikor nem sikíthattam kedvemre éjszakánként... nem is azért, mert bírta volna, csak egyszerűen nem akartam fájdítani a szívét, nagyon magányos sztem, bár viseli férfiasan), aztán megérkezett Tomi, bontottunk még egy bort, így vége szakadt az ígéretes blogfilozófálgatásnak...

ma pont józanul, azaz 0 alkohollal, továbbra is eszement szerelmesen, bár pont egyedül, ill. kutyával kettesben, jó rég volt már ilyen...

péntek:

van állásom, rendes főállás, és nyitva mellette még vagy három kérdőjel, de nem tudom megfejteni, irányítani, időzíteni, rábízom a sorsra, ami ebben az ő dolga, azt úgysem vehetem ki a kezéből, hátha tényleg ez egy jó széria, ahogy ggizim írta ma... csak ez a markáns mérleg aszcendens ne volna...

beleolvasgattam a tavaly ilyenkori blogbejegyzéseimbe, tényleg ütnek... talán értelme volt a kút fenekének, és talán még időben jártam arra... akkor azt hittem túl sokáig tart majd, hogy nem bírom ki, emlékszem, nem láttam a végét, nem is hittem igazán, hogy vége lesz egyszer, bár a matematikai esélye megvolt már akkor is...

most pedig ülök itt, és alig hiszem el mindazt, ami történik... egész biztosan nem érdemeltem meg... drága moiráim mégis vagy mégsem, de csitt, ezen nem is agyalok többet... le kellene feküdnöm aludni, talán akkor gyorsabban holnap lesz...