ma még jó volt ébredni, és minden lépésemben ott van, és nemcsak a mozdulatokat kísérő irdatlan izomláz miatt...
ráadásul Ő inspirál, dö ilyen értelemben nem (meg semmilyen értelemben sem) inspirált sosem...
mind1, most hallgatnom kell, meg eltűnni, ameddig csak bírom, és bírni kell, mert most nem tudom azt mondani, hogy nem érte meg a tegnap éjszaka az elmúlt öt hónapot... mert megérte...
so, tényleg nem vagyok normális...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.