az imént volt egy sms-váltás dövel... azt írja, hogy nem tud magában hová rakni, és ezért nem tud,akar, fog velem találkozni... nagyon ritka pillanat, amikor megpróbálja megfogalmazni, hogy mit érez... visszaírtam, hogy értem, éreztem, sajnálom, hogy a magam része stabil, stb. stb... persze összeszorul a szív, de van benne azt hiszem egy pici elégtétel is, de ettől persze nem jó, se neki, se nekem... nem tudom, merre vezet innen út, leginkább sehová... 13 hónapja hagyott el, együtt éltünk, el akart venni feleségül, halálosan megkínzott mikor elment, még most sem közömbös, de iszonyú erőfeszítésekkel a legtöbb dolgot helyére tettem vele kapcsolatban... maradt a tiszta és stabil szeretet, amit irányában érzek, ezzel már jó együtt élni, akkor is, ha titkoban, nagyon titokban visszavárom, de ezzel a visszavárással is megtanultam együtt élni, azt hiszem ettől lett igazán mostanra nyugodt az életem, nagyon nehéz volt ez a kereszt, nagyon sok kínlódás volt benne, míg minden, majdnem minden a helyére került... ezt egyébként röviden megírtam neki, talán érti, és talán ez egy új fejezet lesz a kapcsolatunkban... nem hinném, hogy ez lett volna az utolsó sms-váltásunk... ettől persze még jajistenem...

és jajistenem, legyen holnap valami bőr alá hatoló impulzus, kémia, összenézés, akármi, amitől élni kezdene kontakt... annyira szeretném... és annyira lehetetlennek érzem...