a mértékét nem tudom, azt hiszem sokkal jobban is lehetnék, cvíder mármint, de nem hagyom eluralkodni magamon... a fejfájás reggel óta gyötör, kaptam egy nagyon gázos levelet Lillától, persze réges rég veszett fejsze, azért még visszanyivákoltam valamit, de tök mindegy, tulképp nem is számítottam másra, a bűnlajstrom, amit felsorolt több, mint felerészt nem igaz, a korábban említett álnok manipuláció eredménye, a többi javarésze félreértés, ami biztos, szándékosan soha nem bántottam, amikor felírkáltam a topicra, tökre anonim, talán pont két éve, talán pont a szülinapomon, végső elkseredésemben, hogy mindenki pótolható, akkor már fél éve nem volt mellettem, nyilván dühös voltam, nyilván neki szántam, boticseknek, persze elolvasta, azóta ahányszor ez szóba kerül, visszaolvassa a fejemre... áh, mind1, ez ennyi volt, avagy már régen ennyi... nem ezen múlt, nem tudom min múlt, annyira nem lehetek szar alak, mint aminek Ő lát engem.. minden e történetben elkövetett hibámmal, gyengeségemmel együtt sem... persze megint nem azt válaszoltam, amit talán kellene, talán egyszer az életben én is összegyújthetném, amivel Ő bántott engem, és én is ráolvashatnám, talán akkor végre egálba volnánk, de annyira nem látom értelmét, és ezzel együtt még mindig annyira szeretem...
nagyon hiányzik Tomi, az idő múlásának most egyetlen értelmezése van, pl. most, hogy negyedik napja (igazából 3 napja és 3 órája) búcsúztunk el, és ha mondjuk már jövő hét vasárnap tudunk talizni, akkor még 13 nap, ill. annál valamivel kevesebb...
meséltem, hogy szülinapomra (még csüti este) mit kaptam Tőle? a kedvenc édességemből összerakott tortát, rajta gyertya, és annyi darab csoki, ahány napra elment, ergo minden nap egyet megehetek, mire elfogy, hazaér (aki ismer, van kép a wiw-en erről)
szóval cvíder vagyok, de lassan leviszem a kutyát, bevackolok a hálóba, a takarója alá, az Ő helyére, kicsit még olvasok, zenét hallgatok, és eltelt megint egy nap, igaz pont a szülinapom, de ilyen az én formám, dö anno mindig ilyenkor volt Salz-ban versenyen... így jár, ha valaki a nyár közepén születik...
apropó dö, köszönöm András a jókívánságokat, és igaz, az sms már csak ilyen, de mert drága exem nem hajlandó velem soha telefonon sem személyesen beszélni, ez maradt, az már csak az én hülyeségem volt, hogy magyarázkodni próbáltam neki olyan dologról, amihez az égvilágon semmi köze... tényleg attól akartam megkímélni, hogy akkor tudja meg, amikor konkrétan bejelntkezne egy újabb szex-meetingre... hát, talán nem kellett volna ennyire kímélnem...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.