alkesztisz

érzem, ahogy egyre közelebb lopakodik a kétségbeesés, csoszog... én meg félek tőle...mégis nagyon jól és nyugodtan aludtam, félálomban hallgatva az esőt /mikor h.val aludtam legutóbb, akkor is esett hajnalban, sokáig hallgattam miként kopog a tetőtéri ablakon.../nagyon vártam…

csomagolok és irány a diliház... hiába, dö...utánozhatatlan varázs... jajisten...

 nagyon utálok hasogató fejfájásra ébredni... lassan hatni kezd a gyógyszer, de nem szeretem, ha így indul a nap...tegnap este még egy hosszú telefonban analizálni voltam kénytelen a tegnap éjszakát, még pontosabban, igi érezte fontosnak, egyedülálló élmény volt, bár nem…

... leszek én már normális... el kellene mennem pszichológushoz, vagy az is lehet, pszichiáterhez... totálisan abnormálisak a kötődéseim...tegnap míg h. egy valódi (vagy egy fiktív) barlangban valódi (vagy fiktív) füvet rágcsált, imádva Istent, én mindent megtettem, hogy…

gondoltam, kísértem tovább a lehetetlent, ha már pörgősebb korszakomat élem, és mára pont nem húztam magam fölé a jó kis szochálóm, írtam h-nak (jójó, tudom, mefogadtam, hogy nem, de 8 napig kibírtam, előtte meg 7 napig, ergo a következő előírt intervallum 9 nap lesz,…

marad az 1-1, exem orrdugulásra hivatkozva lemondta, rezignáltam vettem tudomásul... mondom én, lehet nem ez a szándéka, de totál kinyírja bennem saját magát, halleluja...

ma este elmentem egy picit bp-vel, üldögéltünk a gödörnél a fűben és diskuráltunk egy-egy doboz éjjel-nappaliban vásárolt sör mellett, jó volt... persze szóba került h. is, próbáltam nagylányosan viselni a történetet, és megfogadni az atyai feddést, persze már mindkettőnket…