voltam otthon, szokásos balhé, ámde életemben először éreztem azt, hogy valóban nah ezt már nem, hiába a szüleim, ezt még tőlük sem, megalázó és iszonyat módon rombolja a személyiségem, más kérdés, hogy nagyon ellene nem tudok mást tenni, mint az időjárásra és a szomszédokra korlátozom a kommunikációink tárgyát és a jelenleginél is kevesebbet megyek haza...
hetedik napja nem láttam Tomit, még majdnem kilenc, beláthatatlanul sok, nem is tudom, mikor vártam valamit ennyire... nem emlékszem hasonló hangulatra...
utálom, hogy pocsék az idő, lassan pakolok, fogalmam sincs mit és hogyan, ilyen időjárás esetére nincs sok fesztiválozó cuccom, de délben el kell indulnom, így sok időm nincs már ezen tökölni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.