egy orvosi csoda vagyok... a tegnap amputált jobbik felem helyére azonnal egy másik nőtt... egy a télen szintén hosszas kínlódások árán amputált másik, nem jobb, nem rosszabb, kicsit mintha jobban a részem volna, vagy legalábbis mintha hasonló(bb) volna...
öt hónapja nem találkoztunk, leültem az asztalukhoz, és Ő csak nézett és nézett, alig beszélt, azt gondoltam mégis utálja, hogy találkozunk, bár Ő hívott, de ez is gyanús volt, aztán amikor gá nem hallotta, (mert gá állítólag szerelmes belém, de ezt nem hiszem, szerintem ő minden nőbe) rákapcsolt, én meg belementem, bár szavát nem hittem, akkor sem, amikor már kéz a kézben andalogtunk haza -hozzá,
rosszabb esetben dugni akart... csak és kizárólag, plusz imádja az ehhez tartozó játékot, főleg ha ilyen balga a közönség... mint én...
persze a lábamon enyhe borosta, egyéb testrészemről nem is beszélve, soha nem gondoltam volna, hogy megy ez így is... és elég jól ment, nagyon komolyan nagyon jót szerelmeskedtünk, többször és hosszan... mondjuk amikor azt suttogta "szeretlek" elég rémisztő volt, nyilván nem nekem szánta, egész biztosan nem nekem, én már aludtam, amikor arra ébredtem, hogy ölel, és olyan hévvel, amilyet még soha életemben nem éreztem, mintha az élete múlna rajta,
és lehet csak játék volt,
két szerelmeskedés között verseket hallgattunk, felolvasott a naplójából, zenei aláfestés pedig a kedvenc Cohen dalom volt, amitől megfagyott bennem a vér... mert a ház tulajdonosának gépén volt, aki vagy mert bár már barátságunk a túlvilágon (nem, nem halt meg, én sem, csak a barátság), mégis egyre jár az agyunk, vagy mert a blogomból ismeri és mentette le, nemtom, de tényleg ez már maga volt a Csodaaország...
megkérdeztem valamikor hajnalban, gyakran hoz-e fel csajokat, azt mondta egyáltalán nem, ill. volt hogy igen, de nem ment, azt mondta, alapvetően impotens, + nem nagyon tetszettek neki a lányok, vagy nem tudja, de neki csak velem megy, mondjuk ezt így elég nehéz elhinni, nem is hiszem igazán, bár szeretném elhinni...
rememgő hangom bizonygattam neki, hogy nem vagyok szerelmes belé, (ez így is van, hónapok iszonyat munkájával nyirtam ki magamban az érzést), nem hitte el, azt mondta, én magamnak is hazudok...
de most mintha megint a hatalmában, meg ennek az őrült és hihetetlen szenvedélyes viszonynak, ami elől csak úgy képes elmenekülni, ha nem találkozunk, ha találkozunk elvesztünk, ezt nekem nem volna baj, boldogan vesztem volna el benne decemberben is, de ő bennem nem akar elveszni, sem akkor sem most,
nem mellesleg pont ma akartam abbahagyni a fogamzásgátlót...
és nem mellesleg két randim volna a héten, az egyik pasival még meg tudom dumálni, a másik viszont tökre kedves, és azt hiszem komolyan gondolná, benne volna perspektíva, józanság, de kellő őrültség is... de most megint oda köt a szív, ahová nem kellene
és a kérdéssel itt lebeg felettem a valaha volt valóság-show-k sztárriportere... dö vagy hasonló, hasonló vagy dö...
még szerencse, hogy nem kell választanom...
a reality szerint nem kellek egyikőjüknek sem...
